Szolgáltatásaink
Portfólionkkal ami a domain regisztrációtól, a webszerver üzemeltetéstől és honlap tervezésétől kezdve, a számítógépes szoftvrek és hárdverek beszerzésén keresztül a nyomdai szolgáltatásokig terjed ki kizárólag civil partnerek igényeit elégítjük ki.
Ismertetőnket azért a Galaxis Utikalauz Stopposoknak című remekműből lévő idézettel kezdtük el mert, már sokszor láttuk, hogy az emberek hogyan esnek kétségbe ha új informatikai eszközökkel kell foglalkozniuk. Ez akkor is így van ha csupán egy domain név regiszrációjáról vagy egy új honlap elkészítéséről van szó.
Éppen ezért, mi úgy alakítottuk ki bemutatóanyagainkat, ismertetőinket és prezentációinkat hogy könnyen, mindenféle szakismeret nélkül is megérthessed azokat. Nyelvezetünkben és munkamódszereinkben mellőzük a szakzsargont, hogy az áll szakmaiság ne menjen az érthetőség rovására. Fontos feladatunknak érezzük, hogy már a tervezéstől segítsük a munkádat, hogy szakmai ismereteinkre már a szolgáltatások kialakításakor is tudj támaszkodni. A precíz és előrelátó tervezéssel sok idő és pénz takarítható meg.

Tehát, ha velünk dolgozol igazán nincs miért pánikba esni! A Te dolgod csupán, hogy elképzed azt az eszközt, ami civil céljaidat a leghatékonyabban tudná segíteni. Amennyiben az időd engedi, úgy érdemes körülnézned az interneten, hogy találsz e hasonló szolgáltatásokat, ahhoz amit Te elképzeltél. Ha találtál ilyen honlapokat akkor célszerű tanulmányozni, hogy melyek azok a megoldások amik működhetnének nálad is.
Ha megvagy az ötleteléssel, akkor már nincs is más dolgod, mint hogy egyeztess egy személyes találkozást velünk. Nálatok vagy nálunk megvitatjuk a terveidet, ha szükséged van rá együtt megkeressük az elkészítéshez szükséges forrásokat majd közösen kifejlesztjük az eszközt, amelyet megálmodtál.
Amennyiben bővebben is felkeltette az érdeklődésedet valamelyik tevékenységünk, úgy informálódj a honlapunkról vagy lépjél velünk személyes kapcsolatba!
A C4C program piaci szereplők igényeit nem tudja kielégíteni. Amennyiben forprofit tevékenységhez szeretnéd igénybevenni szolgáltatásainkat úgy ajánljuk figyelmedbe kereskedelmi partnerünket a WebKontakt Internet Studio Kft.-t.

//2010-04-22
Fűnyíró.hu - A közösségi portál
2011-ben lesz 15 éves a Fűnyíró Független Ifjúsági Lapok. A honlap
üzemeltetői az Északi Támpont Egyesület és a C4C Program a jeles
évforduló alkalmából szeretnék legrégibb honlapjukat mind tartalom,
mind pedig a kínált szolgáltatások tekintetében tovább erősíteni.
//2010-04-21
Server & Blogger - Told az infót!
Programunk célja, hogy az ingyenes képzéseken résztvevő 50 civil szervezet elektronikus ügyviteli és kommunikációs képességeit fejlesszük.

Civil ügyfélkapu megnyitását tervezzük, még ebben az évben.
Amennyiben sikeresen szereplünk a NCA-CIV-010-C pályázaton úgy még az idei évben tervezzük az NGO-k részére megnyitni, a webtárhely adminisztrációs szolgáltatásunkat.

Fenti név nem egy droidnak a neve, bár a C4C Program új szervergépe mind nevében, mind megjelenésében ezt a képzetet kelti. Az eszköz a Fujitsu Magyarország , az ANT Kft. és a WebKontakt Internet Studio segítségének köszönhetően áll rajtunk keresztül a hazai civil szervezetek rendelkezésére.
Hamarosan munkába áll
új kollégánk Fujitsu Primergy TX200S5