goNGO
A
Kevice Kiemelten Közhasznú Egyesület missziója, hogy az elkülönült
sejtekként, vagy csak szórványosan együttműködő civil szervezeteket a
kooperáción, a forrásmegosztáson és a szakmai specializáción alapuló
„civil szövetté” kapcsolja össze. Missziónk megvalósítása érdekében
cca. három esztendős munka eredményeként terveztük meg és készítettük
el a goNGO.hu webrendszert, melynek jelenleg az 1.0 verziója elérhető az interneten
A goNGO program célcsoportja a civil szervezetek, közülük is elsősorban a komoly informatikai háttérrel nem rendelkező, forráshiányos szolgáltatók, valamint a kooperáció lehetőségeit kereső szervezetek. A goNGO program feladata a szektor "behálózása" – elérni, hogy a civil szervezetek egyre nagyobb arányban vehessék használatba az internetes eszközöket ill. élvezzék az internetes kommunikáció nyújtotta előnyöket. A cél, hogy minél több szervezet váljon láthatóvá.
A non-profitok és az internet
A civil szervezetek internetes elérhetőségének vizsgálata során azt tapasztaltuk, hogy előfordulnak szép, rendszeresen frissített honlapok is, de sajnos nem ez a jellemző. Nyilvánvaló, hogy az erőforrások nem erre a szegmensre összpontosulnak. A pályázatok révén külső szolgáltatók által megvalósított honlapok jelentős része lesz gyorsan elavult szerkezetű, ergonómiailag rossz és nem naprakész. A szervezetek cca. 50%-a még mindig nem érhető el az interneten, pedig a szervezetek növekvő arányban használják az internetet (a pályázati rendszerek miatt is) és érhetők el e-mailen. Melletted vagyunk!
A piacon ugyan vannak már a goNGO program során kialakítani kívánt rendszerhez hasonló úgynevezett honlapvarázsló szolgáltatások, de sajnos az igénybe vehető szolgáltatások jellemzően nem a civil szervezetek igényeihez ill. lehetőségeikhez vannak kialakítva. Sok esetben a szolgáltatások megrendelése nem ingyenes, hanem havi vagy éves díjhoz van kötve. A rendszerek egy része nem igazán felhasználóbarát, és a meglévőnél több affinitást igényel a szerkesztő felület használata. Vagyis egyfelől a szolgáltatások ára nem a civil szervezetek pénztárcájához van igazítva, másfelől a piaci versenyben megjelentek a nívótlan szolgáltatást nyújtó ill. rejtett költségekkel operáló cégek is. Egyik szolgáltatásnak sem az a célja hogy egy több színterű civil együttműködési rendszert alakítson ki.
A goNGO program jellemzői
- ingyenes
- NGO-kat céloz
- folyamatos kapcsolattartást biztosít
- kézzelfogható és mérhető eredmény
- technikai üzemeltetése 3 évig garantált
- önállóan és már meglévő honlap esetén is hatékony eszköz
- tervezett fejlesztéseink révén, a korábbi programok hatékonysága is nő
- a rendszerhez a későbbiekben akár intézmények és önkormányzatok is csatlakozhatnak
- a nyíltság, a kooperációra való törekvés és az erőforrás megosztás
- figyelmet fordítunk arra, hogy tevékenységünk során az esélyegyenlőséget biztosítsuk
A szolgáltatással kapcsolatban a segítségünket kérheted telefonon a 06703657254 telefonszámon vagy e-mailben az c4c@c4c.hu címen.
//2010-04-22
Fűnyíró.hu - A közösségi portál
2011-ben lesz 15 éves a Fűnyíró Független Ifjúsági Lapok. A honlap
üzemeltetői az Északi Támpont Egyesület és a C4C Program a jeles
évforduló alkalmából szeretnék legrégibb honlapjukat mind tartalom,
mind pedig a kínált szolgáltatások tekintetében tovább erősíteni.
//2010-04-21
Server & Blogger - Told az infót!
Programunk célja, hogy az ingyenes képzéseken résztvevő 50 civil szervezet elektronikus ügyviteli és kommunikációs képességeit fejlesszük.
Server & Blogger - Told az infót!
Programunk célja, hogy az ingyenes képzéseken résztvevő 50 civil szervezet elektronikus ügyviteli és kommunikációs képességeit fejlesszük.
//2010-04-21
Civil ügyfélkapu megnyitását tervezzük, még ebben az évben.
Amennyiben sikeresen szereplünk a NCA-CIV-010-C pályázaton úgy még az idei évben tervezzük az NGO-k részére megnyitni, a webtárhely adminisztrációs szolgáltatásunkat.
Civil ügyfélkapu megnyitását tervezzük, még ebben az évben.
Amennyiben sikeresen szereplünk a NCA-CIV-010-C pályázaton úgy még az idei évben tervezzük az NGO-k részére megnyitni, a webtárhely adminisztrációs szolgáltatásunkat.
//2010-04-21
Fenti név nem egy droidnak a neve, bár a C4C Program új szervergépe mind nevében, mind megjelenésében ezt a képzetet kelti. Az eszköz a Fujitsu Magyarország , az ANT Kft. és a WebKontakt Internet Studio segítségének köszönhetően áll rajtunk keresztül a hazai civil szervezetek rendelkezésére.
Hamarosan munkába áll
új kollégánk Fujitsu Primergy TX200S5
új kollégánk Fujitsu Primergy TX200S5
Fenti név nem egy droidnak a neve, bár a C4C Program új szervergépe mind nevében, mind megjelenésében ezt a képzetet kelti. Az eszköz a Fujitsu Magyarország , az ANT Kft. és a WebKontakt Internet Studio segítségének köszönhetően áll rajtunk keresztül a hazai civil szervezetek rendelkezésére.
